Az Olajág Otthonokban kerti oázis is épül

Az Olajág Otthonokban kerti oázis is épül

Az Olajág Otthonok munkatársai folyamatosan azon dolgoznak, hogy a lehető legjobb körülményeket biztosítsák a lakóknak. Éppen ezért, különféle projekteket is megpályáznak, illetve olyan programokban is részt vesznek, amelyek révén fejleszteni tudják az intézményeiket.

Például itt lehet olvasni a Budapest – Józsefváros Magdolna negyed program által megnyert, közel 2 és fél millió forintos támogatásról, amit egy kerti oázis kiépítésére pályáztak meg. Ugyanezen program keretén belül egy szabadtéri színpad építésére is kaptak 300.000 Ft támogatást, ami szintén a bentlakók szórakozását, jó közérzetét és kedvét szolgálja.

Ezek alapján is jól látszik, hogy itt tényleg az a lényeg, hogy mindenki megtalálhassa azt a kis vagy éppen nagyobb közeget, közösséget, ahol jól érzi magát, ami hozzájárul a mindennapok jobbá, szebbé tételéhez.

Tehát, ha valaki úgy döntene, hogy bejelentkezik ide, akkor biztos lehet benne, hogy itt nem egy hagyományos öregotthonban fogja tölteni a nyugdíjas éveit, hanem olyan helyen, ahol a szükséges támogatás mellett, önálló és boldog életét élhet.